Gyeplabda

 

 

 

Gyepes, ennek hiányában salakos pályán, csapatonként 11-11 játékos kergeti a kis labdát. Hosszú nyelű, a végén lapos, hajlított faütővel arra törekednek, hogy a labdát, amelyet az ütőnek csak a lapos felével szabad érinteni, az ellenfél kapujába juttassák. A gyeplabdában ugyanúgy egy kapus és tíz mezőnyjátékos szerepel a pályán, mint a labdarúgásban, de a lesszabály három emberes.

 

A labdát kézzel is megállíthatják a gyeplabdázók, de azonnal és úgy. kell azt elengedni, hogy függőlegesen hulljon a földre. Tilos felemelni, vinni, rúgni vagy dobni, továbbá testtel takarni.

 

Nem szabad lökni, gáncsolni az ellenfelet, annak botját megfogni, felütni, tartani vagy ráütni. Botot botba beakasztani sem szabad. Tilos az ellenfél és a labda között átszaladni, vagy az ellenfelet balról támadni, testtel akadályozni.

 

A gyeplabdázásban a szabálysértést szabadütéssel, büntetővel (7 m-es), kis és nagy szögletütéssel (korner) és kiállítással torolják meg.

 

Bully - a játék egyik jellegzetessége. Többek között így kezdődik a mérkőzés, illetve folytatódik minden gól után. A két csapat egy-egy játékosa "i egymással szemben áll, miközben - felváltva - háromszor a földet, majd az ellenfél botját üti. Büntetőt 7 m-est ítél a játékvezető a szabály-könyvben meghatározott súlyos szabálysértések esetén.

 

Ha a labda egész terjedelmével átjut a két kapuoszlop közötti vonalon, a gólvonalon, akkor gól esett.

 

Rendszerint két játékvezető működik. Mindegyik a saját térfelén bíráskodik és figyeli az egyik oldalvonalat. Félidőben nem cserélnek helyet. Ha csak egy játékvezető van, akkor két határbíró szükséges.

 

 

Labda

 

A labda 22,4-23,5 cm kerületű, bőrrel bevont, belső része préselt parafa. Színe fehér, de hó esetén lehet vörös is. Az ütő csak a bal oldalán lehet lapos, fejére semmiféle fémalkatrész nem szerelhető. Csak olyan vastag lehet, hogy át lehessen húzni egy 5,08 cm átmérőjű karikán. Nyele hosszában két vagy három részre hasított; az egyes részek között gumibetétet helyeznek el, amely az ütő rugalmasságát növeli.

 

 

Ütő

 

Az ütő súlya legfeljebb 794 g lehet.

 

 

Felszerelés

 

Rövidnadrág, sportmez, lábszárharisnya és védő felszerelés. Ez utóbbi sípcsontvédőből, térdvédőből és gumibordás kesztyűből áll, bár térdvédőt és kesztyűt mostanában már ritkán használnak. A kapusok nagy lábszárvédőt és párnázott kesztyűt viselnek. A magas- vagy félcipő a talpán bőrszegekkel, a két külső oldalon védőpántokkal van ellátva.

 

 

Pálya

 

A pálya téglalap alakú, 91,40 méter hosszú és 50 méter széles. A két párhuzamos hosszú vonal neve oldalvonal, a rövideké kapuvonal. Az oldalvonalakkal párhuzamosan, azoktól 640 cm-re van egy szaggatott vonal. A pályát - a kapuvonalakkal párhuzamosan - a középvonal felezi. A kapuvonaltól 22,90 méterre húzódik a 22-es vonal. A kapuvonalak közepén áll egy-egy kapu, előtte van a gólkör. A kapu két, a földre merőleges, egymástól 366 cm-re elhelyezett oszlopból és egy ezekre merőlegesen elhelyezett gerendából áll, amelynek alsó éle a földtől 214 cm magasan van. A kapura - annak a játéktéren kívüli oldalán - hálót szerelnek.

 

 

Játékidő

 

A játékidő felnőtteknél 2 X 35, ifjúságiaknál 2 X 25 perc.

           

 

Vissza a főoldalra

 

A Magyar Sport Közhasznú Egyesület Jogi közleménye