Magasugrás

 

Általános feltételek

Bemelegítés a versenyhelyen

1.) A versenyszám megkezdése előtt a verseny színhelyén az indulók bemelegítő kísérleteket tehetnek. A dobószámok esetében ezeket a kísérleteket a kisorsolt versenysorrendben, mindig versenybírói felügyelet mellett kell végrehajtani.

2.) Miután a versenyszám elkezdődött a versenyzők nem használhatják gyakorlás céljára:

a.) a nekifutó- és elugróhelyet vagy

b.) a dobószereket és/vagy

c.) a dobókört, illetve a dobószektort, sem szerrel, sem szer nélkül.

 

Jelzések

Valamennyi olyan ügyességi számban, ahol nekifutót használnak, a segédjelzéseket azon kívül kell elhelyezni, kivéve a magasugrást, ahol a jelek lehetnek a nekifutón. Egy versenyző egy vagy két - a rendezők által biztosított vagy jóváhagyott - jelzést használhat, amely segíti a nekifutásban és az elugrásban. Ha a szervező bizottság nem biztosít jelzéseket, a versenyző használhat öntapadó szalagot, de kréta vagy egyéb letörölhetetlen anyag használata nem megengedett.

 

Kísérleti sorrend

A versenyzők kísérleteinek sorrendjét sorsolással kell megállapítani. Ha selejtező is van, a döntőhöz új sorsolást kell tartani (lásd még a következő 5. pontot).

 

Kísérletek

1.) A magas- és rúdugrás kivételével valamennyi ügyességi számban, ha nyolcnál több induló van, minden versenyzőnek van három kísérlete, és a legjobb nyolc érvényes eredményt elérőnek további három. Ha holtverseny alakul ki az első három ugrás után a nyolcadik helyen, azt a leírtak szerint el kell dönteni.

Ha a versenyzők száma nyolc vagy annál kevesebb, mindannyiuknak hat kísérlete van.

Az utolsó három sorozatban - mindkét fenti esetben - az előző három ugrás során elért helyezésekhez képest fordított sorrendben kell a kísérleteket végrehajtani.

2.) A magas- és a rúdugrás kivételével a versenyzőknek sorozatonként nem lehet egynél több jegyzőkönyvezett kísérletük.

3.) Az IAAF tagszövetségei közötti találkozók ugró- és dobószámaiban a kísérletek számát lehet csökkenteni, de ebben a találkozó előtt kell megegyezni.

 

Selejtezők

1.) Az ügyességi számokban selejtezőt kell tartani, ha a versenyzők száma túl nagy ahhoz, hogy egyetlen fordulóban (döntő) megfelelően le lehessen bonyolítani a versenyt. Amennyiben selejtezőre kerül sor, ezen valamennyi versenyzőnek részt kell vennie, és meg kell szereznie a továbbjutás jogát. A selejtezőben elért eredmény nem része a tulajdonképpeni versenynek.

2.) A versenyzőket két vagy több csoportra kell osztani. Ha nincs rá lehetőség, hogy a csoportok egy időben és azonos feltételek mellett versenyezzenek, a csoportoknak közvetlenül egymás után kell megkezdeniük a selejtezőt.

3.) Ha a verseny három napnál hosszabb, a magas- és rúdugróversenyek selejtezői, illetve döntői közé ajánlatos egy pihenőnapot beiktatni.

4.) A továbbjutás feltételeit, a selejtező szinteket és a döntőben részt vevők számát a szervező bizottság a kijelölt technikai küldöttel együtt határozza meg. A versenyeken legalább tizenkét versenyzőnek kell döntőbe kerülnie.

5.) A selejtezők során - kivéve a magas- és a rúdugrást - a versenyzők legfeljebb három kísérletet tehetnek. Az a versenyző, aki teljesítette a selejtező szintet, nem folytathatja tovább a selejtező versenyt.

6.) A magas- és rúdugró selejtezőkön azoknak a versenyzőknek, akik három egymást követő sikertelen kísérlet miatt még nem estek ki, folytatniuk kell a versenyt a 181.2 szabály szerint, a selejtező szintként megállapított magasságon történő utolsó kísérletig. Az a versenyző, aki teljesítette a selejtező szintet, nem folytathatja tovább a selejtező versenyt.

7.) Ha az előre meghatározott selejtező szintet senki sem vagy nem a szükséges számú versenyző éri el, a döntő résztvevőit további versenyzőkkel kell kiegészíteni erre a létszámra a selejtezőben elért teljesítményük alapján. A verseny egészét figyelembe véve az utolsó továbbjutó helyen előálló holtversenyeket a jelen szabály 20. pontja ugrások esetén szerint kell eldönteni.

8.) Ha a magas- és rúdugrás selejtezői egyidejűleg zajlanak, ajánlatos a magasságemeléseket mindkét csoportnak egyszerre végrehajtani. Ugyancsak ajánlatos a két csoportot hasonló erősségűvé alakítani.

 

Akadályozás

Ha egy versenyzőt kísérlete során bármilyen okból akadályoztak, a vezetőbírónak joga van részére újabb kísérletet engedélyezni.

 

Késlekedés (kísérleti idők)

Annak a versenyzőnek, aki ügyességi számban indokolatlanul késlelteti kísérlete megkezdését, számolnia kell azzal, hogy kísérletének elvégzését nem engedélyezik, és érvénytelenként jegyzőkönyvezik. A vezetőbíró döntésén múlik - minden körülmény figyelembevételével -, hogy mi az indokolatlan késlekedés.

Az erre kijelölt versenybírónak jeleznie kell a versenyzőnek, hogy a kísérlet megtételéhez biztosítottak a körülmények, és az engedélyezett kísérleti idő ekkor kezdődik. Amennyiben ezt követően a versenyző úgy dönt, hogy nem tesz kísérletet, a kísérleti idő leteltével "érvénytelen" bejegyzés kerül a jegyzőkönyvbe.

Ha a megengedett idő lejártának pillanatában a versenyző már megkezdte a kísérletet, annak elvégzését engedélyezni kell.

 

Általában nem szabad túllépni az alábbi időket

1.) Magas-, távol- és hármasugrás, súlylökés, kalapács- és diszkoszvetés, illetve gerelyhajítás: 1 perc.

2.) Rúdugrás: 1 perc 30 mp. Az idő akkor kezdődik, amikor az állványokat a versenyző előzetes kérésének megfelelően beállították. További igazítás miatt nem lehet a kísérleti időt meghosszabbítani.

3.) A magas- és rúdugróversenyek döntő szakaszában (de a többpróba versenyeknél nem), amikor már csak 2-3 versenyző marad versenyben egy magasság után, magasugrásnál az előbbi időt 2 percre, rúdugrásnál 3 percre kell növelni. Ha már csak egy versenyző marad, az előbbi idők magasugrásnál 5 percre, rúdugrásnál 6 percre növekednek.

4.) Egy versenyző két egymást követő kísérlete között - rúdugrásnál és magasugrásnál, ha még több mint hárman vannak versenyben, illetve a többi ügyességi számban a versenyzők számától függetlenül - a fenti (a) és (b) pontokban megadott időket a rúdugrásnál 3 percre, a többi ügyességi számban 2 percre kell növelni. Ez a többpróba versenyekre ugyanígy vonatkozik.

Megjegyzés: A kísérleti időt mutató órát úgy kell elhelyezni, hogy a versenyzők jól láthassák. Amennyiben nincs mód óra felállítására, egy versenybírónak 15 másodperccel a kísérleti idő lejárta előtt sárga zászló felemelésével (vagy más módon) kell jeleznie.

 

Távollét a verseny alatt

Az ügyességi versenyszámoknál, a verseny alatt, versenybíró engedélyével és kíséretével a versenyző elhagyhatja a versenyszám közvetlen környezetét.

A verseny helyének megváltoztatása:

- Az illetékes vezetőbíró bármely versenyszám helyét megváltoztathatja, ha úgy ítéli meg, hogy a körülmények azt indokolják. A helyszínváltoztatást lehetőleg egy sorozat befejezése után kell végrehajtani.

Megjegyzés: A szél erejének vagy irányának megváltozása nem elégséges indok a versenyszám helyének megváltoztatására.

 

Holtversenyek

Az ügyességi számokban, a magas- és rúdugrás kivételével, holtverseny esetén a versenyzők második legjobb eredménye dönt, vagy további holtversenynél a harmadik és így tovább.

Ha ezek után még mindig holtverseny állna fenn, és az az első helyet érinti, az azonos eredményt elért versenyzők azonos sorrendben további kísérletet tesznek, amíg döntés nem születik.

 

Eredmény

A versenyzők legjobb eredményét kell a végső sorrend megállapításánál figyelembe venni, beleértve azt az eredményt is, amelyet az első helyen kialakult holtverseny eldöntése során értek el.

 

Magasba ugrások

Általános feltételek

A verseny megkezdése előtt a szám főbírójának közölnie kell a versenyzőkkel a kezdőmagasságot és a magasságemeléseket, amelyet addig a magasságig kell alkalmazni, amíg már csak egy versenyző marad versenyben, és megnyerte azt, vagy az első helyen holtverseny alakul ki.

 

Kísérletek

1.) A versenyző a főbíró által előzetesen kihirdetett bármely magasságon kezdhet ugrani, és bármely további magasságon folytathatja a versenyt. A magasságtól függetlenül három egymást követő sikertelen kísérlet után az ugró kiesik a versenyből, kivéve azt az esetet, ha az első helyen kialakult holtversenyt kell eldönteni.

A jelen szabály értelmében a versenyző egy bizonyos magasságon (az első vagy a második sikertelen kísérlet után) lemondhat a második vagy a harmadik kísérletéről, és joga van egy következő magasságon ugrani.

Ha a versenyző egy bizonyos magasságon kihagy egy ugrást, ezen a magasságon már nincs joga újabb kísérlethez, kivéve azt az esetet, ha az első helyen kialakult holtversenyt kell eldönteni.

2.) A versenyben egyedül maradt versenyző addig ugorhat, amíg el nem veszti a további versenyzéshez való jogát.

3.) Amíg még többen vannak versenyben,

a.) a lécet miden sorozat után magasugrásnál legalább 2 cm-rel, rúdugrásnál legalább 5 cm-rel kell emelni, és

b.) a léc emelésének mértéke nem lehet növekvő. Ez a szabály nem vonatkozik arra az esetre, ha a még versenyben lévő ugrók megegyeznek abban, hogy világcsúcs magasságon tesznek kísérletet.

Abban az esetben, ha egy versenyző már megnyerte a versenyt, a továbbiakban - egyeztetve az illetékes versenybíróval vagy vezetőbíróval - az ő kívánsága szerint kell emelni a lécet.

Megjegyzés: A többpróba versenyekre ez nem vonatkozik.

Az események többpróba versenyein minden magasságemelés a magasugrásnál egységesen 3 cm, a rúdugrásnál egységesen 10 cm.

 

Mérések

1.) A magasságot egész centiméterekben, merőlegesen kell mérni, a talajszinttől az ugróléc felső részének legalacsonyabb pontjáig.

2.) A léc magasságát minden emelés után, még az ugrások megkezdése előtt ellenőrizni kell. Ha a lécet csúcsmagasságra teszik, mindig ellenőrizni kell a mérést, és minden újabb csúcskísérlet előtt, ha a legutolsó mérés után hozzáértek a léchez, újra ellenőrizni kell a magasságot.

Megjegyzés: A verseny kezdete előtt a versenybíróknak gondoskodniuk kell arról, hogy a léc alsó és elülső részét megjelöljék, és így az ennek megfelelően mindig ugyanabban a helyzetben kerüljön fel a tartókra.

 

Ugróléc

Az ugróléc készülhet üvegszálas, fémes vagy egyéb erre alkalmas anyagból.

A léc:

- keresztmetszete (kivéve a két végét): kör alakú,

- teljes hossza:

- magasugrásnál: 4,00 m (+-2 cm),

- rúdugrásnál: 4,50 m (+-2 cm),

- legnagyobb tömege:

- magasugrásnál: 2 kg,

- rúdugrásnál: 2,25 kg,

- átmérője (a kör keresztmetszetű részen): 30 mm (+-1 mm).

 

A léc három részből, a középső hengerből és az állványok tartóin való elhelyezést biztosító, 30-35 mm széles, 15-20 cm hosszú két végdarabból áll. A félkör vagy négyzet keresztmetszetű végdaraboknak keménynek, sima felületűnek kell lenniük, és nem vonhatók be gumival vagy más olyan anyaggal, amely növeli a felületek közötti súrlódást.

 

A tartókra helyezett léc nem térhet el az egyenes vonaltól, és a maximális belógása a magasugrásnál 2 cm, a rúdugrásnál 3 cm lehet.

A léc rugalmasságát a következőképpen lehet ellenőrizni: ha egy 3 kg-os súlyt akasztunk a tartókra helyezett léc közepére, a magasugrásnál legfeljebb 7 cm-t, a rúdugrásnál maximum 11 cm-t lóghat be.

 

 

Holtversenyek

 

A holtversenyeket az alábbiak szerint kell eldönteni:

1.) Az a versenyző ér el jobb helyezést, akinek azon magasságon, amelyen a holtverseny keletkezett, kevesebb kísérlete volt.

2.) Ha még mindig fennáll a holtverseny, az a versenyző kerül a másik elé, aki az egész versenyben az utolsó átugrott magasságig (azt is beleértve) kevesebb sikertelen kísérletet tett.

3.) Ha a holtverseny továbbra is fennáll:

(i) Amennyiben az első helyről van szó, a holtversenyben lévő versenyzőknek még egy ugrásuk van a legalacsonyabb magasságon, amelyen valamelyikük elvesztette versenyzési jogát (kiesett). Ha a holtverseny ezek után sem dőlt el, a lécet emelni kell, ha ez a kísérlet sikeres, illetve süllyeszteni, ha sikertelen volt: a magasugrásnál 2 cm-rel, a rúdugrásnál 5 cm-rel. Ez esetben minden magasságon csak egy kísérletet végezhetnek a versenyzők, amíg a holtverseny el nem dől. A holtverseny eldöntéséért való ugrásokat minden magasságon végre kell hajtani. (lásd az 1. példát)

 

Magasugrás - 1. példa

A főbíró által a verseny előtt kihirdetett magasságok: 175 cm, 180 cm, 184 cm, 188 cm, 191 cm, 194 cm, 197 cm, 199 cm

 

versenyző

175

180

184

188

191

194

hiba

191

189

191

hely

A

O

XO

O

XO

XXX

 

2

X

O

X

II.

B

-

XO

-

XO

-

XXX

2

X

O

O

I.

C

-

O

XO

XO

XXX

 

2

X

X

 

III.

D

-

XO

XO

XO

XXX

 

3

 

 

 

IV.

 

o  sikeres

x  sikertelen

-  nem ugrott

 

(ii) Ha nem az első helyezést kell eldönteni, a versenyzők holtversenyben maradnak. (lásd a 2. példát)

 

Magasugrás - 2. példa

 

versenyző

175

180

184

188

191

194

197

hiba

hely

A

-

XO

O

XO

-

XXO

XXX

4

II.

B

O

O

O

X-

XO

XXO

XXX

4

II.

C

O

O

X-

O

XXO

XXO

XXX

5

IV.

D

O

-

-

XXO

XXO

XO

XXX

5

I.

 

o  sikeres

x  sikertelen

-  nem ugrott

 

 

Az A, B, C és D versenyző egyaránt átugrotta a 194 cm-t.

A holtverseny eldöntésének szabálya szerint, mivel a "D" versenyző a második kísérletre teljesítette a 194 cm-es magasságot, míg a többiek harmadszorra, a "D" versenyző nyerte a versenyt.

A többiek továbbra is holtversenyben állnak, ezért a rontott kísérletek számát 194 cm-ig - az utolsó átugrott magasságig - kell figyelembe venni. "C"-nek több hibája van, mint "A"-nak és "B"-nek, így ő a negyedik. "A" és "B" még mindig holtversenyben áll, amit a szabály értelmében nem döntünk el, vagyis két második helyezett van.

 

 

 

Magasugrás

 

Versenyzési szabályok

 

1.) A versenyzőknek egy lábról kell elugraniuk.

 

2.) A versenyző ugrását sikertelennek kell tekinteni, ha

a.) az ugrás után a léc nem marad a tartókon, mert a versenyző leverte;

b.) az állványoknak az ugróhoz közelebbi síkján túl - akár a két mérce között, vagy azokon kívül - a versenyző testének bármely részével megérinti a talajt, beleértve a leérkezőhelyet is anélkül, hogy a lécet előbb átugrotta volna. Ha azonban ugrás közben a versenyző a lábával érinti a leérkezőhelyet, de a versenybíró véleménye szerint ebből előnye nem származott, az ugrást emiatt nem kell érvénytelennek tekinteni.

 

 

Nekifutó- és elugróhely

 

1.) A nekifutóhely hossza nem lehet kevesebb, mint 15 m, ahol legalább 20 m-nek kell lennie. Ha a körülmények engedik, a nekifutóhely legalább 25 m legyen.

 

2.) A nekifutó- és az elugróhelyen a léc közepe felé megengedett lejtés legfeljebb 1:250 lehet.

 

3.) Az ugróhely területének vízszintesnek kell lennie.

 

 

Felszerelések

 

1.) Az állványok. Bármilyen típusú kellőképp szilárd léctartó állvány használható.

Az állványokon jól rögzíthető léctartóknak kell lenniük. Az állványnak legalább 10 cm-rel kell magasabbnak lennie, mint az a legnagyobb magasság, amelyre a lécet felteszik.

A két állvány közötti távolság nem lehet kevesebb, mint 4,00 m, és nem lehet több, mint 4,04 m.

 

2.) Az állványokat a verseny során csak akkor szabad máshova áthelyezni, ha a vezetőbíró úgy dönt, hogy az elugró- vagy a leérkezőhely használhatatlanná vált. Ebben az esetben a változtatást a következő magasságemelés előtt kell végrehajtani.

 

3.) A léctartók. Az állványokhoz jól rögzíthető léctartóknak sima, négyszögletes, 4 cm széles és 6 cm hosszú lapoknak kell lenniük. Az állványon a tartók egymással szembenézzenek. A lécet úgy kell a tartókra helyezni, hogy ha a versenyző megérinti, könnyen le tudjon esni akár előre, akár hátrafelé.

A léctartók nem vonhatók be gumival vagy más olyan anyaggal, amely növeli a léctartók és a léc közötti súrlódást, továbbá nem lehet rajtuk semmiféle rugós szerkezet.

 

4.) A léc két vége és a léctartó állványok között legalább 1-1 cm hézagnak kell lenni.

 

 

Leérkezőhely

 

1.) A leérkezőhelynek legalább 5x3 m nagyságúnak kell lennie.

 

Megjegyzés: Az állványokat és a lérkezőhelyet úgy kell megtervezni, illetve elhelyezni, hogy legalább 10 cm legyen közöttük, nehogy a leérkezőhely mozgása miatt a léc leessen.

2.) A szabadtéri versenyekre vonatkozó szabályok előírásait kell alkalmazni a következő pontok kivételével.

 

Nekifutó- és elugróhely

1.) Az elugróhelynek sík felületűnek kell lennie, maximális lejtése (fel vagy le) 1:250 lehet. Ha hordozható szőnyegeket használnak, a szabálynak az elugróhelyre vonatkozó előírásait és utasításait a szőnyeg felső részére kell alkalmazni.

2.) A sima nekifutó és elugróhely felületének alapja vagy szilárd vagy felfüggesztett építmény esetén (pl. a gerendaállványzatra erősített faemelvénynél) rugózás nélkülinek kell lennie.

A versenyző a körpálya lejtőjéről is kezdheti a nekifutást, de biztosítani kell, hogy az utolsó 5 m az elugróhely síkjában legyen.

 

 

Vissza a főoldalra