|
Rafting
A kajak és kenu
használata nem új keletű dolog. Amióta az ókorban az ember meghódította a
folyóvölgyeket, léteznek ezek a tevékenységek, melyet megannyi ősi egyiptomi,
mezopotámiai forrás is ékesen bizonyít. Szerepének állandósulását jól mutatja
az a tény is, hogy egyes indián törzsek, de legfőképpen az eszkimók között ma
is ez a legelterjedtebb közlekedési eszköz. A fenti szerepe
mellett a sport és utazási (turizmus) célú kajakozás viszonylag későn jelent
meg. A múlt századi kísérletek után gyakorlatilag a XX. század elején
jelennek meg az első komoly sport klubok az atlanti régióban, de ezek meg nem
a klasszikusnak mondható vadvízi evezést képviselték. Maga a vadvízi evezés
valójában nagyon rövid múltra tekinthet vissza. Ezeket a felfújható, nagy
tűrőképességű gumicsónakokat az amerikai hadsereg számára fejlesztettek ki
eredetileg, speciális akciók végrehajtására elit egységek számára. A sportág
fejlődésének talán legnagyobb mérföldkövet jelentette, mikor ezek a termékek
lekerültek a tilalmi listákról. A természet
bátrabb szerelmesei gyorsan felfedezték, hogy ezek a szívós, speciális
vászonból készült csónakok gyakorlatilag törhetetlenek és minden akadályt
képesek legyőzni. A rövid előzmények ellenére mára a sport egyre népszerűbb,
amit jól mutat, hogy szinte az összes arra alkalmas amerikai folyó körül
kinőttek a "Whitewater club"-ok. Az egyes vadvízi sportok A legelterjedtebb
vadvízi sportok egyike, mivel egyben a legbiztonságosabbnak is számít. A
rafting-csónakokon általában nagyobb 8-12 személyes nagyobb gumicsónakokat
értünk, habár a raftingozás szó ma Magyarországon a vadvízi evezős sportok
gyűjtőnevévé is vált. A raftokban való túrázás speciális tulajdonsága, hogy
teljes és összehangolt munkát kíván a bent ülőktől, ezért különösen alkalmas
team building (csoportépítés) jellegű programok szervezésére. A másik
speciális tulajdonság, hogy a nagyobb biztonság miatt jól használható családi
jellegű túrákra (family rafting) is. Ezeket a csónakokat általában egy ember
irányítja, aki leghátul ül. A hatékony előrejutás legfontosabb előfeltétele,
hogy a raft két oldala egyszerre evezzen, vagyis összhang legyen. Ha valaki
először van vadvízen leginkább a raft-ban való túrázáson keresztül érdemes
ráérezni a vadvízi sportok ízére. A trekking
esetében a raftokhoz hasonló anyagból készült, 2 (max. 3) személyes
csónakokról van szó. A kisebb létszám miatt itt még összehangoltabb
együttműködésről van szó. Itt is a hátsó ember irányít. A trekking sokkal víz
közelibb érzést jelent a túrázó számára és méretéből adódóan nagyobb a
felborulás esélye is. Ezek a gumi csónakok általában aktívabb evezést
követelnek meg, mivel az irányíthatóságuk legfontosabb alapelve, hogy
gyorsabbak legyenek a víznél (ne sodorjon el magával). A környező vadvizek
legtöbbje ezeken a csónakokon élvezhető igazán. Az előző két
sporthoz képest a kajakozás képviseli az igazi vadságot, ezért ez követeli
meg a legnagyobb szakértelmet is. A kajak egyik legfontosabb tulajdonsága a
treck-kel és a raft-tal szemben, hogy nem a víz tetején halad, hanem a hullámokban.
Ezek az eszközök már komoly szakmai felkészülést igényelnek, senkinek sem
javasolt, hogy útmutatások (és előzetes edzések) nélkül kezdje el. Egy speciális
műanyag úszótest és békatalp segítségével az eszközt használó túrázók igazán
közelről szemlélhetik a vadvizek szépségeit, mivel gyakorlatilag benne
úsznak. A speciális védőfelszerelés lehetővé teszi, hogy bármilyen sérülés
nélkül közvetlenül közelről élvezhessük a vadvíz szépségeit. A vadvízi túrázás
egyik legspeciálisabb formája. A túrázók először felkapaszkodnak egy hegyi
patak völgyében, majd a speciális védőruhában, ugrálva, csúszkálva és kötélen
ereszkedve megpróbálnak lejutni onnan. Az igazi szépségét az adja a sportnak,
hogy olyan teljesen érintetlen területeken járhatunk, melyet nemcsak
előttünk, de nagy valószínűséggel utánunk is csak nagyon kevesen fognak
látni. A felszerelés A felszerelések
használata elengedhetetlen kellékei az extrémsportoknak, mivel a sportolók
általában sokkal nagyobb külső (és fizikai) megterhelésnek vannak kitéve. A
felszerelés legfontosabb funkciója - amellett, hogy kényelmesebbé teszi a
sportolást - az emberi élet védelme. A fentiekből következően kiemelten
fontos, hogy a túrázók mindig megfelelő minőségű felszerelést és a megfelelő
módon használják. Ennek garanciáját a túravezetőink odafigyelése jelenti,
akik minden túra előtt ellenőrzik a felszerelések helyes használatát. Védőfelszerelések Neoprén öltözet
(ruha, cipő): A neoprén ruha az egyik legfontosabb kelléke a vadvízi
túrázásnak, általában. Funkciója nagyon sokrétű. Talán legfontosabb szerepe,
hogy 3-4 mm-es vastagsága megvédi a túrázót a hideg víztől, mivel nem engedi
át azt. Természetesen a ruha nem fűt, de a testhőmérsékletet jól megtartja. A
ruha másik fontos funkciója, hogy megvéd a kisebb horzsolásoktól,
karcolásoktól, illetve a benne levő térdvédőnek köszönhetően a vízbeesésnél
is megvéd az egyik leginkább veszélyeztetett testrész, a térd sérüléseitől. A
ruha cipőjének szinten fontos funkciója van, mivel a vastag talp lehetővé
teszi a jobb mederfogást, illetve a kisebb sziklának való ütközésnél a
sérülés elkerülését. A ruha alatt általában csak fürdőruhát, vagy maximum egy
pólót érdemes viselni. Sisak és
mentőmellény: A sisak legfontosabb szerepe, hogy védi a fejet a sérülésektől.
Viselete mindig kötelező. A mentőmellény talán ez egyik legfontosabb
védőfelszerelés, mivel közvetlenül az életet védi. A vadvízben általában nem
lehet úszni, mivel a sok szikla, zúgó miatt a sérülésnek igen komoly az
esélye. A mentőmellény lehetővé teszi, hogy a túrázó vízbe esve annak tetején
lebegve jusson el a partig, vagy másszon vissza a csónakba. Evezőlapát: Talán
első hallásra furcsának tűnik, de az evezőlapát is a vedőfelszerelések közé
tartozik amellett, hogy természetesen eredeti funkciója is megmarad. Az
evezőlapáttal távol tarthatóak a sziklák vagy egyéb terepakadályok, illetve a
csónak megbillenése esetén segítségével rá lehet támaszkodni a vízre. Dobózsák: A
túravezetők egyik legfontosabb plusz felszerelése a dobózsák, mely egy 15-20
méternyi kötelet tartalmazó vadvízi eszköz, fogódzkodóval a végén.
Legfontosabb funkciója, hogy a keményebb szakaszokon, ahol nehezebb
visszamászni a csónakba ennek segítségével tud a túravezető partra húzni. Vízhatlan zsák: Sokszor merül fel igényként, hogy a túra közben lehessen fényképezni, videózni. Ezt elősegítendő túravezetőinknél mindig van speciális vízhatlan zsák, hogy az egyes szakaszok előtt megállva a vízről közvetlenül lehessen fényképezni, videózni. |