Síelés
Szabályok
Sível mindenféle terepen, le
vagy fel, sima felületen vagy lejtőn megfelelő hóviszonyok között gyorsabban
lehet haladni, mint gyalog. Ez a fölény azonban csak a gyakorlott sízőre
vonatkozik, mert a helyes technika elsajátítása sok gyakorlást kíván. A kezdő síző először sík
terepen a sível való járást sajátítja el. Mozgásának jellegzetessége: lábát -
emelés nélkül - felváltva előrecsúsztatja. Az ugyan csak felváltva - a lábbal
ellentétes oldalon - előrelendülő kar munkája, a bot letűzése révén, a
járásnál támasz szerepet tölt be. Futásnál - ugyancsak váltakozva
- a hátul levő lábbal végrehajtott erőteljesebb elrugaszkodás az elöl levő,
ún. csúszó lábon hosszabb siklást eredményez, amit a karlökéssel befejeződő
munkája is növel. A leírt mozgást a sífutó - a
terepnek megfelelően - más lépéskombinációkkal váltogathatja. Például:
egyidejű, ún. páros botlökéssel - lépés nélkül - csúszik mindkét lécen állva,
vagy a páros botlökések között egy vagy két csúsztatott lépést tesz stb. Az erősebb emelkedőt a síző a
fenyőfa ágaihoz hasonló lépésekkel küzdi le. Ilyenkor szembe fordul az
emelkedővel, és a lécek elejét ék alakban szétnyitja. A sarkak közel kerülnek
egymáshoz, a törzs előredől, a testsúly először a bal lábon és a jobb boton
van, majd lépésváltásnál fordítva. Hosszú, meredek emelkedőn cikcakk nyomon
haladva, vagy a lejtőn keresztbe állva, oldalt lépegetve jut fel a síző. A lesiklásnál a
legcélravezetőbb a bokában, térdben és csípőben enyhén hajlított alapállás,
amely a terepegyenetlenségek kirugózására és a szükséges,
irányváltoztatásokhoz legalkalmasabb kiindulóhelyzet. A siklás sebessége
alacsonyabb - kisebb légellenállást okozó - testhelyzettel növelhető. Fékezni
a legbiztosabban hóekézéssel lehet, amelynek technikai lényege: a síző a
lécek belső élén siklik, miközben helyzete ék alakot vesz fel. A lécek hátsó
végei eltávolodnak, az eleje viszont egymáshoz közeledik. A fordulást
legegyszerűbben támasztott ívvel végzik. A lesiklás magasabb fokán a
haladó síző vagy versenyző nagy sebességgel végez fordulatokat. A párhuzamos
lécekkel végrehajtható irányváltoztatás- hoz a térdből hajlított lábaknak a
léceket elforgató mozgása és a testsúlynak a mindenkori ív külső lécre való
gyors áthelyezése szükséges. A síugrás kívánja a legnagyobb
bátorságot, és a leglátványosabb versenyszám. A síző szinte repül a
levegőben. Az ugró a kis tanulósánctól azonban nagyon sok edzéssel,
fokozatosan jut el a középsáncon át a nagysáncig, esetleg az óriássáncig. Ez
utóbbin végrehajtott ugrást már nem is síugrásnak, hanem sírepülésnek
nevezzük. Az ugrás részei: a nekifutás, az elugrás, a légmunka, a talajfogás
és a kifutás. Az ugrás hossza a megfelelő időben és irányban végrehajtott
erőteljes elugrástól és jó légmunkától függ, de erre csak a biztos talajfogást
elsajátított versenyző képes. Ez utóbbi tehát az eredményes sí- ugrás kulcsa.
A síugrásban is - mint minden sportágban - állandó a fejlődés. Vajon hol van
a sírepülés végső határa? - kérdezik sokan. Ajelenleg nyilvántartott
leghosszabb ugrást - 165 métert - a jugoszláviai Planicán M. Wolff az NDK
versenyzője érte el 1969-ben. A síversenyek fajtái: lesikló-,
műlesikló-, óriásműlesikló-, futó-, ugró-, északi és alpesi összetett
versenyek. A futóversenyek távja felnőtt férfiak részére általában 15, 30 és
50 km, a nőknél 5 és 10 km. A váltófutás távja 4 X 10 km (férfi) és 3 X 5 km
(női). A legfiatalabb sífutó versenyszám a biatlon, ami sífutásból és
céllövésből áll. A futó- és ugrószámokat együttesen északi versenyszámoknak
nevezik, mivel elsősorban az északi (norvég, svéd, finn) népeknél honosodtak
meg. Az északi összetett verseny rövid távú (15 km-es) futásból és ugrásból
áll. A lesiklásnak három fajtáj a
van: lesiklás, műlesiklás és óriásműlesiklás. Ezeket a számokat összefoglaló
néven alpesi számoknak nevezik. Az alpesi összetett verseny a felsorolt három
számból áll. Fontosabb szabályok.
Futóversenyen a sízők nem hagyhatják el a kijelölt pályát, amelyet végig
idegen segítség nélkül, felcsatolt sível kell megtenniük. Az indítás egyenként vagy
párokban, váltófutásnál közös rajttal történik. A lesiklás leglényegesebb
szabálya. A versenyzőknek úgy kell a pályán végigmenniük, hogy minden
irányjelző kapun (röviden: kapu) áthaladjanak. Kapu kihagyásáért a versenyzőt
kizárják. A műlesikló- és óriásműlesikló verseny szabályai hasonlóak. (Az
áthaladásnak egyébként úgy kell történnie, hogy a versenyző mindkét kötése -,
amelyekkel a lécek a lábához vannak erősítve a kaput jelző póznák között
kerüljön át. Ebben az esetben a kapupóznák döntése nem számít szabálytalanságnak!) A síugrásnál általában minden
versenyző két ugrást hajt végre. (Ha esetleg három ugrást engedélyeznek,
akkor is csak a legjobb kettőt értékelik.) Tilos a nekifutás gyorsítása
érdekében idegen segítséget igénybe venni. Azt a versenyzőt, akinek kellő
gyakorlata, biztonsága nincs, az első ugrás után kizárhatják a küzdelemből. Az északi összetett versenyt
két nap alatt kell lebonyolítani. Ennek első napján a sífutást, a másodikon
pedig az ugrást rendezik meg. Az alpesi összetett versenyeknél a különböző
versenyszámok sorrendjét a versenykiírás határozza meg. Sífutó- és lesiklóversenyeken
az időeredmény dönt. A műlesiklóversenyeken a két futam idejét összesítik és
így állapítják meg a végeredményt. Az ugróversenyek sorrendjét pontozással
határozzák meg. Az eredmény kétféle pontszámból tevődik össze: távolsági (az
ugrás nagysága alapján) és minőségi (technikai, vagyis a kivitelezésért
kapott) pontszámból. Az északi és az alpesi összetett versenyben a nemzetközi
szabályok által meghatározott pontozásos rendszerrel állapítják meg a
versenyzők helyezési sorrendjét. Felszerelések
Rendeltetésük szerint túra-,
lesikló-, műlesikló-, óriásműlesikló-, futó- és ugrólécet ismerünk. Sokat
vitatott kérdés, hogy milyen hosszú legyen a síléc? Ezt döntően a síző tudása,
termete és neme határozza meg. Jó síző számára az a legelőnyösebb, ha a maga
mellé állított sílécet kinyújtott karral éppen feléri. A kezdő rövidebb lécet
válasszon. Ezek szerint a túra-, futó és lesiklólécek hossza általában
185-210 cm között van, az ugróléc azonban az előbbieknél hosszabb (220-250
cm) és szélesebb is. A hagyományos lécek anyaga főleg kőrisfa, amerikai diófa
(hyckori), nyírfa, a korszerű síléceké pedig fa, műanyag és fém. A léceket a jó csúszás
(futásnál csúszás és kapaszkodás) érdekében a mindenkori hóminőségnek
megfelelően viaszolják. A síléceket a cipőhöz a lécre szerelt síkötéssel
rögzítik. A bot anyaga nád vagy fém; hosszát rendeltetése határozza meg. Alsó
végét hótányérral látják el, hogy a botot mély hóban is lehessen használni. A
sícipő többféle: ugró-, futó-, lesikló- és túracipő. Anyaga erős és
vízhatlan. A sínadrág teljesen zárt, erős szövetbál készül. Felszerelési
tárgy még a kötött ujjas, a szélblúz, a kesztyű, a sapka és a hószemüveg is. Síterepek, létesítmények. A legjobb
magyar síterepek a Mátrában, a Bükkben, a Börzsönyben, a Mecsekben, továbbá a
soproni és a budai hegyekben találhatók. Itt hitelesített, állandó jellegű
pályákon versenyezhetnek a sísport kedvelői. Ugrósánc a Mátrában és a
János-hegyen van. Az ugrósánc részei:
nekifutólejtő, sáncasztal, érkezési lejtő, átmenet- és kifutólejtő. A
nekifutólejtő hossza módosítható. A hóviszonyoknak megfelelően az
indulópontot a helyszínen, a verseny előtt állapítják meg. Az utóbbi időben műanyagot is
használnak a sáncok borítására, hogy az időjárástól függetlenül
rendezhessenek versenyeket. Műanyag borítást kapott az ötvenes évek végén a
János-hegyen levő nagysánc is. Ez a magyar síugrók eredményesebb
felkészülését segíti elő. |