Súlyemelés
A súlyemelés nemcsak erősport.
Technikája egészen speciális. Más sportágaknál csak saját testsúlyával kell
számolnia a versenyzőnek, és technikai készségét is ehhez kell mérnie.
Viszont a súlyemelő gyakran a saját testsúlyát kétszeresen meghaladó súllyal
dolgozik. Ez a túlzottnak is nevezhető fizikai követelmény komoly technikai
igények elé állíja a versenyzőket. A súlyemelés technikáját
általános fizikai törvények határozzák meg. A versenygyakorlatok lényege: a
gravitációs erőt közömbösíteni, és a súlyzót a szabályoknak megfelelő
helyzetbe hozni. A végrehajtás két szempont figyelembevételével történik: az
elérhető legnagyobb gyorsasággal és a lehető legrövidebb úton. Az első
szempont megvalósítása az illető versenyző húzóerején, rugalmasságán,
robbanékonyságán múlik. A második szempont, a legrövidebb úton történő
emelés, a gyakorlat függőleges irányú végrehajtását igényli. A súlyemelés három
versenygyakorlatból (fogásnemből) áll: kétkaros nyomás, szakítás és lökés. Nyomás
Túlnyomórészt fizikai erőre
alapozott, kétütemű gyakorlat. A súlyemelő beáll a versenydobogón
vízszintesen előtte fekvő súlyzó mögé, és azt tetszés szerinti fogással
megragadva, technikai könnyítésekkel (ollózás, terpesz, beülés) mellre veszi,
és mielőbb igyekszik felvenni a tulajdonképpeni nyomáshelyzetet, amely
teljesen nyújtott lábat és mozdulatlan testet jelent. Ennek megtörténte után
a vezetőbíró tapsjelére a súlyzót a kar segítségével a feje fölé nyomja - a
lehetőségekhez képest mozdulatlan testtel -, a két kar teljes kinyújtásáig. A
súlynak a bírói jelzés elhangzása után folyamatosan, megállás nélkül kell
haladnia a kar teljes kinyújtásáig. A gyakorlatot csak a két kar végzi. A
nyomás mindennemű segítése - akár lábbal vagy törzzsel stb. - tilos. A
gyakorlat abban az esetben is szabálytalan, ha a súlyzó felfelé haladtában
megáll, vagy a versenyző a gyakorlat közben a talpát vagy a sarkát megemeli.
A befejezett gyakorlat után a bíró jelzést ad a súly letételére, amelyet a
gyakorlat elbírálása és bírói ítélete követ. Szakítás
Együtemű, főleg technikai
követelményű gyakorlat, amely az erőn kívül nagy gyorsaságot,
robbanékonyságot és ügyességet kíván. A versenyző a számára legmegfelelőbb beállás
és fogás után a súlyzót egyetlen lendülettel viszi a befejező állásba, amely
nyújtott karral történő fej fölötti helyzetet jelent. A gyakorlat közben az
általa választott könnyítő részmozdulatokat végezheti (ollózás, beülés). Az
ollózás és beülés célja megrövidíteni a súlyzó útját, egyben a gyakorlat
időtartamát is, és elősegíteni az erő gazdaságosabb kihasználását. A három
versenygyakorlat közül ez igényli a legnagyobb technikai képzettséget. Edzői
tapasztalatok szerint a tökéletes technikával szakító versenyző a harmadik
versenygyakorlatban, a lökésben is megállja a helyét. A versenyző akár az ollózással,
akár a beüléssel kiszakított súlyt a feje fölött nyújtott karral rögzíti,
majd felállás után elfoglalja a körülbelüli alapállást és mozdulatlanul várja
a bíró "le!" jelzését. Ennek elhangzása után a súlyzót
visszahelyezi a dobogóra. Az alapállásnál a versenyző
lába ugyan tetszőleges távolságban, de párhuzamosan, a lábfejek egymással egy
vonalban kell, hogy legyenek. A gyakorlat befejezése után a megkívánt
alapállás viszont nem lehet tökéletes, hiszen a láb helyzetét a versenyző sem
felállás közben, sem annak befejezése után ellenőrizni nem tudja. Ennél fogva
egy-két centiméteres eltérés megengedhető. Lökés
Kétütemű, jórészt technikai
gyakorlat. A súlyhoz való beállás hasonló az előző két gyakorlatéhoz. A
versenyző a súlyzó felvétele után biztos állásba helyezkedik, majd
térdrugózással, amelyet ismét ollózás követ, a súlyzót a fej fölé löki és azt
nyújtott karral rögzíti egészen a bíró "le!" jelzéséig. Bíráskodás
A gyakorlatokat a versenyeken
három bíró értékeli. A vezetőbíró (a három bíró egyike) a versenyzővel
szemben, attól kb. 3 m távolságra foglal helyet. Szerepe csak annyiban
különbözik az oldalbírákétól, hogy minden egyes gyakorlat után ő ad engedélyt
a súly letételére - amely egyben a gyakorlat befejezése -, azonfelül ő ad
tapsjelzést a nyomás megindítására. Az oldalbírák a négyzet alakú dobogó
bármelyik átlójának képzeletbeli meghosszabbításában, a dobogón kívül, a
versenyzőtől kb. 3 m-re helyezkednek el. Így biztosítható a gyakorlat alapos
megfigyelése minden irányból. A bírói értékelés a
következőképpen történik. A vezetőbíró "le!" jelzése után mindhárom
bíró véleményének megfelelő színű táblát lendít a magasba. (Villanyjelző
készülék esetén a megfelelő színű kapcsolót használja.) Az elfogadott
gyakorlatot fehér, a rossznak ítéltet pedig piros színű táblával (lámpával)
jelzik. A versenygyakorlat akkor érvényes, ha azt legalább két bíró
elfogadja. A súlyemelő által elért és az
összetett versenyben a helyezését eldöntő eredményét - amelyet olimpiai
összetett, vagy egyszerűen összetett eredménynek neveznek - a következőképpen
számítják ki: a három versenygyakorlatban elért legmagasabb, bíróilag
elfogadott teljesítményt összeadják. Ez jelenti a versenyző hivatalos
végeredményét. (Pl. nyomás 95, szakítás 100, lökés 130 kg, az
összteljesítmény 95+ 100+ 130 = 325 kg.) 1969 óta az egyes fogásnemekben is
külön eredményt hirdetnek a nagy versenyeken (VB, EB). Csapatversenyeknél a helyezések
eldöntése kétféleképpen történhet: az egyes súlycsoportokban elért helyezések
szerinti pontozás alapján; testsúlylevonásos formában, amikor az egyes
versenyzők összteljesítményéből levonják a versenyző mérlegelt testsúlyát. A
levonás végrehajtása után megmaradt kg-okat összegezik és a legnagyobb
eredményt elért csapat a verseny győztese. Felszerelések
A súlyemelő versenyfelszerelése
a következőkből áll: erős kivitelű, lehetőleg nyers gumitalppal és sarokkal
ellátott, magasszárú bőrcipő; egybeszabott, alsó-felsőrész és tetszés
szerinti - de rövidujjú - mez; bőrből készült, hátul legfeljebb 10 cm széles
deréköv, amely főleg derékbántalmak vagy sérülés esetén könnyíti meg a
versenyző munkáját. A tulajdonképpeni küzdőtér
(dobogó) 4 X 4 m-es, ehhez hozzá kell adni a versenybíróság, valamint a
versenyzők helyszükségletét. Sok induló esetén: a versenytérnek legalább 50
m2-nek kell lennie. A súlyemelősportban használatos
sportszerek a következők: 4 X 4 m-es: megfelelő vastagságú, egy vagy több
részből álló dobogó. (Edzések céljaira
kisebb méretű is megfelel, de legalább 2 X 2 m szükséges.) Ez a
versenyméret 3 azért szükséges, mert a súlyemelőnek azon belül kell
elvégeznie a gyakorlatot. Ha a versenyző arról le- vagy kilép, a gyakorlat
érvénytelen; - versenysúlyzó. Két részből
áll: a rúdból és a tárcsákból. A rúd különleges keménységű és rugózású
acélból készül, teljes hossza 220 cm, átmérője a 28 mm. A tárcsák
készülhetnek kovácsolt- vagy öntöttvasból. A tárcsák súlya 1,25; 2,5; 5; 10;
12,5; 15 és 20 kg. A 20 kg-os tárcsákkal felszerelt súlyzó rúdjának távolsága
a talajtól 21 cm. A felsorolt tárcsák súlyaiból
kitűnik, hogy versenyen a legkisebb súly' különbség 2,5 kg (2 X 1,25 kg)
lehet. Tekintettel azonban arra, hogy csúcseredményeket ennél kisebb
súlynöveléssel is meg lehet javítani, fontosabb versenyeken kisebb súlyú
tárcsák is szükségesek. A rúd és a tárcsák közvetett illesztése golyós-,
gördülőcsapágyas vagy (az újabb gyakorlat szerint) bronzperselyes megoldású
lehet. Ezek bármelyikének alkalmazása azt jelenti, hogy a súlyzórúd a rá
kétoldalt felszerelt tárcsáktól függetlenül, a hossztengely irányában
könnyedén mozgatható. A súlyemelők edzéséhez
elsősorban versenysúlyzók szükségesek. Vannak azonban egyéb sportszerek is,
amelyek a versenyző edzésmunkáját elősegítik, kiegészítik. Ezek a következők:
fix tengelyű, 20-30 kg-os kézisúlyzók, amelyekkel - főleg kezdőknél - az
alapmozdulatok gyakorolhatók be. Haladó fokú versenyzőknél különböző
izomfejlesztő gyakorlatok céljára használhatók; füles vagy középmarkolású, 2-15
kg-os gömbsúlyzók, amelyekkel szintén az erő fejleszthető, valamint a
versenygyakorlatok egyes részmozdulatai sulykolhatók; állítható tornapad,
amelyen hason vagy hanyatt fekvésben különböző derék- és láberősítő
gyakorlatok végezhetők; a különböző izomcsoportok erősítésére alkalmas, ún.
erősítőgépek. Ide sorolhatók még a
tornatermekben (edzőhelyiségekben) található összes szerek: bordásfal,
ugrószekrény, kötél, gyűrű, korlát, nyújtó stb., amelyeknek használata a
súlyemelő munkáját eredményesebbé teszik. |