Súlylökés

 

Általános feltételek

Hivatalos dobószerek

1.) Nemzetközi versenyeken csak az IAAF előírásainak megfelelő szereket lehet használni. Csak azok a szerek használhatók, amelyek érvényes IAAF jóváhagyással rendelkeznek.

2.) A versenyeken valamennyi szert a szervező bizottságnak kell biztosítania. Ezeken a versenyeken más szereket nem lehet használni.

3.) A verseny alatt a dobószereken semmiféle változtatás nem végezhető. A  többi versenyen saját szerek is használhatók, ha a rendezők a verseny előtt ellenőrizték és jóváhagyták azokat. Az így megjelölt szereket valamennyi versenyző használhatja.

 

Egyéni védőeszközök

1.) Tilos bármely olyan eszköz alkalmazása (pl. két vagy több ujj egymáshoz kötése), amely valamilyen módon segítheti a versenyzőt a dobás végrehajtásában. Kötés a kézen csak akkor megengedett, ha az nyílt seb takarására szolgál. Kalapácsvetésnél azonban mód van az egyes ujjak bekötésére. A kötést a versenyszám megkezdése előtt a szám főbírójának be kell mutatni.

2.) Kesztyűt csak a kalapácsvetésnél szabad használni. A kesztyű tenyéri és kézháti része sima, az ujjvégződése a hüvelykujj kivételével nyitott legyen.

3.) A jobb fogás érdekében a versenyzők bármilyen erre alkalmas anyaggal csak a kezüket kenhetik be, vagy a - kalapácsvetésnél - a kesztyűjüket is.

4.) A gerincsérülések megelőzése érdekében a versenyzők használhatnak bőrből (vagy bármely erre alkalmas anyagból) készült övet.

5.) A súlylökésnél a sérülések megelőzésére a versenyzők viselhetnek kötést a csuklójukon.

 

Dobókör

1.) A dobókör kerete, amelyet a talajjal egy szintbe kell süllyeszteni, vasból, acélból vagy más erre a célra alkalmas anyagból készül. A kör belseje lehet beton, aszfalt vagy más szilárd, de nem csúszós anyag. A dobókör belső felszínének vízszintesnek és 1,4-2,6 cm-rel alacsonyabbnak kell lennie a kör peremének felső szélénél.

Súlylökésnél hordozható kör is engedélyezett, amennyiben az megfelel az említett feltételeknek.

2.) A kör belső átmérőjének mérete: súlylökésnél és kalapácsvetésnél 2,135 m (+-5 mm), diszkoszvetésnél 2,50 m (+-5 mm).

A kör pereme (kerete) legalább 6 mm vastag és fehérre kell festeni.

A diszkoszvetésnél használt dobókör használható a kalapácsvetéshez is, ha átmérőjét belső szűkítő gyűrűvel 2,5 m-ről 2,135 m-re csökkentik.

3.) A körfelező vonalat a körön kívül mindkét oldalon, a (fém)kerettől kezdődően legalább 75 cm hosszan 5 cm széles fehér vonallal kell kijelölni. Ezt a vonalat lehet festeni, vagy készülhet fából, illetve egyéb alkalmas anyagból. A fehér vonal hátsó élének meghosszabbítása a kör középpontján megy át, és merőleges a szektor szimmetriatengelyére.

4.) A versenyzők a körbe, illetve a cipőjükre semmiféle anyagot nem szórhatnak vagy teríthetnek.

 

Gerelyhajító nekifutó

A gerelyhajításnál a nekifutónak minden esetben legalább 30 m hosszúnak kell lennie, de ne haladja meg a 36,5 m-t. Ha a körülmények engedik, a nekifutó legalább 33,5 m legyen. A nekifutót két egymástól 4 m-re levő, 5 cm széles párhuzamos vonallal kell megjelölni. A kidobást egy 8 m-es sugárral húzott 7 cm széles körív mögül kell végrehajtani. A körívet lehet festeni, készülhet fából vagy fémből, de minden esetben fehér színűnek kell lennie, és a talajjal egy szintbe kell süllyeszteni. A körív mindkét végpontjából a nekifutót jelző párhuzamos vonalakra merőlegesen 7 cm széles, 75 cm hosszú vonalakat kell húzni.

A nekifutó megengedett legnagyobb lejtése keresztirányban 1:100-hoz, a nekifutás irányában 1:1 000-hez.

 

Dobószektor

1.) A dobószektor talaja salak, fű vagy más alkalmas anyag, amelyen a szer nyomot hagy.

2.) A dobószektor legnagyobb lejtése a dobás irányában nem lehet több mint 1:1 000-hez.

3.) a.) A gerelyhajítás kivételével a dobószektor 5 cm széles, fehér színű, egymással 40°-ot bezáró két egyenes vonal belső éleivel határolt terület, amelynek meghosszabbítása a dobókör középpontjában metszené egymást

Megjegyzés: A 40°-os szöget bezáró szektort úgy lehet pontosan kitűzni, ha a dobókör középpontjától a szektorvonalakon 20 m-re lévő két pont közötti távolság 13,68 m (20 x 0,684). Így a kör középpontjától távolodva minden méter 68,4 cm-rel növeli a két szektorvonal közötti távolságot.

b.) A gerelyhajításnál a dobószektort 5 cm széles, egymással mintegy 29°-t bezáró fehér vonalak határolják. A vonalak belső éleinek meghosszabbításai haladjanak át a kidobóív és a nekifutót határoló vonalak belső éleinek metszéspontjain, és annak a körnek a központjába vezessenek, amelynek része a kidobóív.

 

Kísérletek

1.) A súlylökést, a diszkosz- és a kalapácsvetést dobókörből hajtják végre, a gerelyhajítást nekifutóról végzik. A dobókörből végzett kísérleteket a versenyzőknek a dobókörön belüli nyugalmi helyzetből kell elkezdeniük. A versenyző belülről érintheti a kör (fém)peremét. A súlylökésnél a bástya belső felének érintése is engedélyezett.(1.4) Érvénytelen a kísérlet, ha a versenyző a dobás során:

a.) A súlygolyó vagy a gerely elengedését nem az előírt módon hajtja végre.

b.) A körben, a dobás megkezdése után bármely testrészével érinti a kör (fém)peremének tetejét vagy a körön kívül a talajt,

c.) a súlylökésnél bármely testrészével érinti a bástya tetejét,

d.) a gerelyhajításnál a dobás megkezdése után testének bármely részével érinti a kidobóhelyet határoló vonalakat vagy ezeken kívül a talajt.

2.) A versenyző - ha a kísérlete közben nem sértette meg a dobószámára vonatkozó szabályokat - félbeszakíthatja megkezdett kísérletét, akár a körben vagy a nekifutón, akár azokon kívül leteheti a szert, és elhagyhatja a dobókört, illetve a nekifutót. Újrakezdheti a kísérletet, ha a jelen szabály 17. pontja szerint hagyta el a kört vagy a nekifutót.

Megjegyzés: Az előbbiekben részletezett mozgásokat az előírt kísérleti időn belül kell elvégezni.

3.) A dobás akkor érvényes, ha a súlygolyó, a diszkosz, a kalapács feje, illetve a gerely hegye teljes egészében belül esik le a dobószektort határoló vonalak belső élein.

4.) A versenyző mindaddig nem hagyhatja el kört, illetve a nekifutót, amíg a szer talajt nem ért.

A dobókörből végzett dobásoknál, amikor kilép a körből, az első érintkezés a dobókör (fém)peremének tetejével vagy a körön kívüli talajjal teljes mértékben a kör középpontján elméletileg átvezetett és a körön kívül meghúzott fehér vonal mögött történhet.

A gerelyhajításnál a versenyző a nekifutót (szabályosan) úgy hagyhatja el, ha az első érintkezés a párhuzamos vonalakkal vagy a nekifutón kívüli területtel teljes mértékben a kidobóív fehér vonala, illetve az annak végpontjaiból a nekifutót jelző párhuzamos vonalakra merőlegesen húzott egyenesek mögött történik.

5.) A dobások után a szereket vissza kell vinni a dobóhelyre. Visszadobni tilos!

 

Mérések

1.) A dobószámoknál, ha a mérés eredménye nem egész centiméter, a jegyzőkönyvbe a legközelebbi egész centiméterre lefelé kerekített értéket kell feljegyezni.

2.) A dobás mérését rögtön a kísérlet után el kell végezni a következők szerint:

a.) A súlygolyó, a diszkosz, illetve a kalapács feje által hagyott legközelebbi nyomtól a dobókör peremének belső éléig úgy, hogy a mérőszalag a kör középpontján halad keresztül.

b.) A gerelyhajításnál attól a ponttól, ahol a gerely hegye először érintette a talajt, a kidobóív belső éléig úgy, hogy a mérőszalag áthalad annak a körnek a központján, amelynek része a kidobóív.

 

Jelzések

A versenyzők legjobb eredményét a szektorvonalak mellett, azokon kívül elhelyezett zászlóval vagy táblával lehet jelölni.

Az érvényes világcsúcsot, és szükség szerint az érvényes területi vagy nemzeti csúcsot, zászlóval vagy táblával szintén jelölni lehet.

 

Súlylökés

Versenyzési szabályok

A súlygolyót a válltól egy kézzel kell lökni. Amikor a versenyző feláll a körben a dobás megkezdéséhez, a súlygolyónak érintenie kell a nyakát vagy az állát (vagy nagyon közel kell lenni azokhoz). A dobás során a kéz nem süllyedhet ennél a pozíciónál lejjebb, a súlyt pedig nem szabad a vállak vonala mögé vinni.

Bástya

1.) Anyaga és elhelyezése. A bástya fehérre festett fából (vagy más alkalmas anyagból) készül, körív alakú és belső oldala egybeesik a kör szegélyének belső szélével. A bástyát a szektorvonalak között középen, szilárdan kell a talajhoz erősíteni.

2.) Méretei. A bástya belső hossza 1,22 m (+-1 cm), szélessége 11,2-30,0 cm, magassága (belül mérve a kör felszínétől) 10 cm (+-2 mm)

Megjegyzés: Az IAAF korábbi szabályai szerint készült bástyák továbbra is elfogadhatóak.

 

Súlygolyó

1.) Anyaga és szerkezete. A súlygolyó anyaga vas vagy sárgaréz, illetve bármely olyan fém, amely nem lágyabb a sárgaréznél. Lehet tömör vagy üreges, az utóbbi esetben a súlygolyót lehet ólommal, illetve más anyaggal tölteni. Alakja gömb, a felülete nem lehet durva, a felszínét simára kell kiképezni.

2.) A súlygolyónak következő méreteknek kell megfelelnie:

 

férfi

női

 

felnőtt/jun.

ifi

feln./jun./ifi

versenyen használható súlygolyó minimális tömege (kg)

(csúcshitelesítés feltétele)

7,26

5,00

4,00

információ gyártók részére:

 

 

 

tömeg (kg)

7,265-7,285

5,005-5,025

4,005-4,025

átmérő (mm)

110-130

100-120

95-110

 

3.) A szabadtéri versenyekre vonatkozó szabályok előírásait kell alkalmazni a következő pontok kivételével.

 

A dobószektor

1.) A súlygolyó talajraérési helyének olyan anyagból kell készülnie, amelyen a golyó nyomot hagy, de minimális a felpattanása.

2.) A talajraérés helyét a távolabb eső végén és a két szélén, a többi versenyző és a hivatalos személyek biztonsága megkövetelte mértékben a körhöz közel, olyan hálóval vagy ráccsal kell elhatárolni, amely meg tudja állítania súlygolyót akár repülés közben, akár a talajról felpattanásakor.

3.) Tekintettel arra, hogy fedett pályán a hely korlátozott az elkerített részen belüli térség nem elégséges ahhoz, hogy a 40°-os körcikket foglaljon magában. Ezért a következőket kell alkalmazni:

(i) A védőhálót a talajra érési hely végén a fennálló férfi vagy női világcsúcson túl legalább 0,5 m-re kell lehelyezni.

(ii) A két oldalon a szektorvonalnak szimmetrikusnak kell lennie a 40°-os körcikk középvonalától számítva.

(ii) Az oldalsó szektorvonalak, ha nem alkotják a 40°-os körcikk részét, vagy a dobókör középpontjából sugárszerűen indulnak ki ugyanúgy, mint a 40°-os szektorvonalak, vagy egymással és a 40°-os szektor szimmetriavonalával párhuzamosak. Ha a szegélyvonalak párhuzamosak, a köztük levő távolságnak legalább 9 m-nek kell lennie.

 

Súlygolyó

1.) A súlygolyó talajra érési helytől függően vagy szilárd fémből (vagy fémbevonattal), illetve lágy műanyaggal (vagy gumival) bevont anyagból készülhet, megfelelően kitöltve. Ugyanazon versenyen mindkét súlygolyó használható.

A szilárd fém vagy fémbevonatú súlygolyó.

Műanyag- vagy gumibevonatú súlygolyó.

2.) A súlygolyó bevonata lágy műanyag vagy gumi a megfelelő kitöltő anyaggal úgy, hogy normális sportcsarnoki talajra érve a golyó ne okozzon kárt. Gömb alakúnak és lágy felületűnek kell lennie.

A súlygolyónak következő méreteknek kell megfelelnie:

 

férfi

női

versenyen használható súlygolyó minimális tömege (kg)

(csúcshitelesítés feltétele)

7,260

4,000

információ gyártók részére:

 

 

tömeg (kg)

7,265-7,285

4,005-4,025

átmérő (mm)

110-145

95-130

 

 

 

Vissza a főoldalra