TRIATLON 

III. FEJEZET

 

A VERSENY LEBONYOLÍTÁSÁRA ÉS A VERSENYPÁLYÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

 

Vízminőség

39. §

  1. Ha az úszás nyílt vízben van kijelölve, a víz fertőzöttségének vizsgálatát (E. coli baktériumra) a szervezőbizottságnak el kell végeztetnie az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal a verseny időpontja előtt legkorábban tizenöt nappal és az eredményt a verseny előtti napon be kell mutatni a verseny technikai felügyelőjének.
  2. Amennyiben a víz minősége az eredmény alapján nem megfelelő, vagy a vizsgálati eredmény hiányzik, az úszás nem rendezhető meg.

Kerékpárpálya

40. §

  1. Kerékpározás csak olyan helyen rendezhető, ahol a versenyzők számára az akadálytalan továbbhaladást a 31. § (2) bekezdés g) pontjában foglaltak szerint a rendezők lehetővé teszik.
  2. A kerékpározás útvonalát – a terepversenyek kivételével – jó minőségű aszfaltozott vagy betonozott úton kell kijelölni, azon a 20 centiméteresnél kisebb átmérőjű kátyúkat és egyéb veszélyes helyeket 10 méterrel a veszélyes hely előtt feltűnő festéssel jelölni kell. Az ennél nagyobb kátyúkat és a különösen balesetveszélyes helyeket a rendezőknek ki kell javítani illetve meg kell szüntetni.

Ide értendőek a kerékpárpályán levő szennyeződések, különös tekintettel az olajos szennyeződésekre és kavicsfelhordásra főként a kanyarokban.

  1. a) A kerékpározás során bolyozás csak a rövid és ennél kisebb távú versenyeken engedélyezhető.

b) Amennyiben a kerékpározás során a bolyozás engedélyezett, az utat az egyéb járművek elől teljes szélességében le kell zárni a versenypálya teljes szakaszán. Ha ezt a szervezőbizottság nem tudja biztosítani, a bolyozást meg kell tiltani, és ezt megfelelő számú versenybíróval kell betartatni.

  1. a) A kerékpározás során a frissítési lehetőséget biztosítani kell oly módon, hogy két frissítőállomás között a legnagyobb távolság 21 kilométernél több nem lehet.

b) A frissítőállomások személyzetéből amennyiben a bolyozás megengedett legalább nyolc fő, ellenkező esetben rövid és ennél kisebb távú versenyeken legalább négy fő, közép és ennél hosszabb távú versenyeken legalább három fő kizárólag a versenyzők kiszolgálásával kell hogy foglalkozzon. A kiszolgáló személyzetnek a frissítés tárgyait felülről lefelé lógatva kell a versenyzőknek átadniuk úgy, hogy a versenyzők azokat a lehető legkönnyebben el tudják venni. A frissítőállomásokon a minden versenyző számára nyújtandó minimális frissítésnek a következőkből kell állnia:

-         rövid és ennél kisebb távú versenyeken hideg, tiszta ivóvíz.

-         középtávú versenyeken hideg, tiszta ivóvíz és minden második

-         frissítőállomáson ezen felül magas kalóriatartalmú (izotóniás) ital.

-         hosszú távú versenyeken minden frissítőállomáson hideg, tiszta ivóvíz, izotóniás ital, banán és csokoládé vagy egyéb magas kalóriatartalmú étel.

  1. A megtett távokat legalább 10 kilométerenként jelölni kell a versenyzők számára jól látható módon festéssel vagy táblával.
  2. A kerékpárosokat legalább egy figyelmeztető vagy megkülönböztető fényjelzéseit használó járműnek kell felvezetnie, amelynek az első versenyző előtt legalább 40 de legfeljebb 80 méterre kell haladnia. Ennek a járműnek több körös versenyeken lehetőleg motorkerékpárnak kell lennie. A felvezető jármű alkalmazásától terepversenyeken a technikai felügyelő felmentést adhat.
  3. A szervezőbizottság kötelessége, hogy a kerékpárpályán működő motoros versenybírók részére az 54. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott számú motorkerékpárt vezetővel együtt biztosítsa.
  4. A rendezők kötelesek a sérült kerékpárokat és a verseny feladására kényszerült versenyzőket a kerékpárpályáról legkésőbb a verseny utolsó kerékpárosának beérkezését követő 10 percen belül a depóhoz visszaszállítani.

Futópálya

41. §

  1. Futás csak olyan helyen rendezhető, ahol a versenyzők számára az akadálytalan továbbhaladást a 31. § (2) bekezdés g) pontjában foglaltak szerint a rendezők lehetővé teszik.
  2. a) A futás során a frissítési lehetőséget biztosítani kell oly módon, hogy két frissítőállomás között a legnagyobb távolság nem lehet több

-         rövid és ennél kisebb távú versenyeken 2,5 kilométernél,

-         középtávú versenyeken 2 kilométernél,

-         hosszú távú versenyeken 1,5 kilométernél.

b) Ha a levegő hőmérséklete a 30 ° C-ot meghaladja, a fenti távolságokat további 0,5 kilométerrel csökkenteni kell.

c) Ha a levegő hőmérséklete a 18 ° C-ot nem éri el, a fenti távolságokat 0,5 kilométerrel növelni lehet.

d) A frissítőállomások személyzetéből legalább három fő kizárólag a versenyzők kiszolgálásával kell hogy foglalkozzon.

e) A frissítőállomásokon a minden versenyző számára nyújtandó minimális frissítésnek a következőkből kell állnia:

-         rövid és ennél kisebb távú versenyeken hideg, tiszta ivóvíz, illetve legalább 5 kilométerenként ezen felül szőlőcukor vagy egyéb magas kalóriatartalmú étel vagy magas kalóriatartalmú (izotóniás) ital,

-         közép távú versenyeken minden frissítőállomáson hideg, tiszta ivóvíz, és izotóniás ital illetve legalább 5 kilométerenként ezen felül banán és szőlőcukor vagy egyéb magas kalóriatartalmú étel, valamint lehetőség szerint görögdinnye vagy egyéb lédús gyümölcs,

-         hosszú távú versenyeken minden frissítőállomáson hideg, tiszta ivóvíz, izotóniás ital, banán, szőlőcukor és csokoládé vagy egyéb magas kalóriatartalmú étel, valamint lehetőség szerint görögdinnye vagy egyéb lédús gyümölcs.

  1. A megtett távokat kilométerenként jelölni kell a versenyzők számára jól látható módon festéssel vagy táblával.
  2. A futókat legalább egy rendező kerékpárosnak kell felvezetnie, akinek az első versenyző előtt legalább 10 méterre, de legfeljebb 20 méterre kell haladnia.
  3. A szervezőbizottság kötelessége, hogy a futópályán működő kerékpáros versenybírók részére az 54. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott számú hegyi kerékpárt biztosítsa.

Ahol a feltételek lehetővé teszik, ott a hegyi kerékpár helyett versenykerékpár, szükség esetén motorkerékpár is alkalmazható.  

Célterület

42. §

  1. A célterület a versenypályának az a célvonal utáni elkerített része, amely a versenyzők célba érkezésére és az ezt követő frissítésükre szolgál.
  2. a) A célterületen csak a versenyzők és a hivatalos személyek tartózkodhatnak.

b) A célterületet úgy kell elkeríteni és a rendezőknek őrizni, hogy oda az a) pontban felsorolt személyeken kívül más ne juthasson be.

  1. A célvonalat jól látható módon legalább 5 centiméter, de legfeljebb 10 centiméter vastag vonallal kell jelölni, felette legalább 220 centiméter magasan kezdődően felfelé legalább 30 centiméteres betűnagysággal írt “ CÉL” feliratot kell elhelyezni.
  2. A célterületen nyújtandó minimális frissítésnek legalább hideg, tiszta ivóvízből kell állni.

A depó kialakítása

43. §

  1. A depó a versenypályának az az elkerített, a versenyzők felszerelésének tárolására és váltására szolgáló része, amelynek ki és bejáratát jól látható vonal(ak) jelöli(k) a talajon.
  2. A depó kialakításának olyannak kell lennie, hogy a tartókba rendeltetésszerűen behelyezett kerékpárokban kárt ne tehessen, azok ne dőlhessenek el.
  3. Kétdepós versenyeken minden versenyző számára az 1. depóban biztosítani kell egy a rajtszámával ellátott legalább 20 liter űrtartalmú tárolóeszközt, amelybe a versenyző az úszás után a felszerelését elhelyezi és amelyet a szervezőbizottság legkésőbb a verseny utolsó kerékpárosának beérkezése után legfeljebb 10 perccel a 2. depóba köteles szállítani.

A tárolóeszközök lehetnek nejlonzsákok, dobozok, kosarak, stb.

  1. a) A depót úgy kell elkeríteni és a rendezőknek őrizni, hogy oda a 26. § (6) bekezdésben foglaltakon kívül más ne juthasson be. Ennek biztosítására legalább két fő rendezőt kell állítani.

b) A depóban elhelyezett kerékpárok és kerékpáros fejvédők, valamint kétdepós versenyeken a depóban elhelyezett számozott tárolóeszközökbe helyezett felszerelések meglétéért a felelősség a szervezőbizottságot terheli.

  1. A depóban minden kerékpárnak legalább 65 centiméteres helyet kell biztosítani azonos oldalon. A kerékpárok helyét minden sprint és ennél hosszabb távú versenyeken meg kell számozni. A számokat legalább 2 centiméteres betűnagysággal álló formátumban vízszintesen kell felírni a kerékpártartókra. Ezen számoknak legalább az utolsó két számjegyében meg kell egyezniük a versenyzők rajtszámával.
  2. A depóban a kerékpártartókat úgy kell elhelyezni, hogy a bennük levő kerékpárok között legalább 2 méter széles út álljon mindenütt a versenyzők rendelkezésére.
  3. A depó helyét homogén talajon kell kijelölni, kialakításának olyannak kell lennie, hogy az minden versenyző számára azonos feltételeket teremtsen, tehát minden versenyzőnek azonos hosszúságú utat kelljen megtennie kerékpárral együtt is és kerékpár nélkül is.
  4. a) A depó be- és kijáratának egyaránt legalább 4 méter szélesnek kell lennie és ezeket legalább 5, de legfeljebb 10 centiméter vastagságú vonallal kell jelölni a talajon. Klubcsapatversenyeken a depó kijáratát 5 méter hosszúságú téglalappal kell jelölni a talajon.

b) A depó bejáratánál annak nyitásától a zárásáig kell tevékenykedniük azoknak a rendezőknek, akik a versenyzők legalább mindkét felkarjára vagy lapockájára a rajtszámot felírják.

Reklámfelületek

44. §

 

A szervezőbizottságnak az MTSZ-szel megkötött szerződésben meghatározott nagyságú és mennyiségű reklámfelületet kell biztosítania a versenyhelyszín forgalmas pontjain.

 

Időmérő stáb

45. §

 

A szervezőbizottság köteles gondoskodni olyan technikai személyzetről, amely a versenyen elért időeredményeket a 7. § alapján leméri és ezeket eredménylistán rögzíti a 8. § szerint az MTSZ által jóváhagyott számítógépes program felhasználásával.


 Időmérő stáb

46. §

  1. Valamennyi a 9. § 1. táblázatában meghatározott korosztályban nemek szerint elkülönítve eredményt kell hirdetni és ennek során a versenyzőket a 10. §-ban meghatározott díjazásban kell részesíteni.
  2. Eredményhirdetés legkorábban az első célba érkezőt követően sprint és ennél rövidebb távon 30 perccel, sprintnél hosszabb távon 60 perccel tartható.

Egészségügyi személyzet

47. §

A szervezőbizottság köteles a versenyközpontban, a depótól legfeljebb 100 méterre sürgősségi ellátásra képes hivatásos személyzetet állítani, amely legalább egy mentőápolóból és egy orvosból kell hogy álljon. Ezen a helyen biztosítani kell továbbá egy megkülönböztető jelzésekkel felszerelt mentésre készen álló mentőgépkocsit gépkocsivezetővel együtt.  

Rendezők

48. §

  1. A rendezők kötelesek a verseny során úgy tevékenykedni, hogy minden versenyző számára azonos mértékben nyújtsanak segítséget a versenypálya minden pontján és a depóban egyaránt.
  2. A szervezőbizottság köteles a rendezők számára az egyenöltözetet biztosítani. Az a személy, aki ezt jól láthatóan ruházatának külső felén nem viseli, nem tölthet be rendezői feladatot. A rendezői egyenöltözetnek messziről jól felismerhető és megkülönböztethető felsőruházatból kell állni. A felsőruházat elejére és hátuljára jól olvasható módon legalább 6 centiméteres betűnagysággal nagybetűkkel “RENDEZŐ” feliratot kell tenni. Ilyen egyenöltözetet a rendezőkön kívül más nem viselhet.
     

Technikai felügyelő

49. §

1.      A technikai felügyelő kötelessége, hogy a verseny előkészítésének és lebonyolításának fázisában, szorosan együttműködve a szervezőbizottsággal és a vezető versenybíróval, ellenőrizze a Versenyszabályzatban – különösen a III. fejezetben foglaltak – maradéktalan betartását.

2.      A technikai felügyelő feladata felvenni a kapcsolatot a szervezőbizottsággal és köteles a versenypályát a szervezőbizottság képviselőjével megtekinteni a versenyt megelőzően legkésőbb öt héttel.

3.      A technikai felügyelő feladata a versenypálya minőségének és hosszának előzetes ellenőrzése, valamint annak biztosítása, hogy a futamok egymást ne keresztezzék. Ez alapján módosítja illetve hagyja jóvá a versenykiírás tervezetét.

4.      A technikai felügyelőnek joga és kötelessége a versenypályával és a versennyel kapcsolatos észrevételeit a szervezőbizottsággal egyeztetni.

5.      a) A technikai felügyelő kötelessége, hogy a verseny illetve az adott futam minősítését megvonja, amennyiben a szervezőbizottság részéről olyan rendezési hibát vagy hiányosságot tapasztal, amely a Versenyszabályzat előírásai ellenére fennáll és valószínűsíthető, hogy korrigálására a futam kezdetéig sem kerül sor.

6.      b) Köteles megvonni a technikai felügyelő a verseny minősítését akkor is, ha az adott futam alatt olyan előre nem látható tényező merült fel, amely alapján a futam a Versenyszabályzat szerint nem felel meg az előre meghatározott minősítésnek. A technikai felügyelő ilyen érvényű döntését a Versenybizottságnak a versenyt követő öt napon belül el kell fogadnia vagy el kell utasítania. A Versenybizottság döntése ellen a versenyt követő tizenöt napon belül lehet fellebbezni az Elnökségnél.

7.      A technikai felügyelőnek fel kell hívnia a szervezőbizottság figyelmét, amennyiben a rendezés részéről bármilyen hibát, hiányosságot észlel. Megvonja például – akár utólag is – rövid és ennél kisebb távon a ranglistaverseny, OB vagy EB-válogató minősítést akkor, ha a kerékpáros pályán a bolyozás engedélyezett és a vezető versenybíró által engedélyezett valamint a megkülönböztető jelzéseket használó járművek kivételével más jármű is közlekedik. Megvonja a kiemelt minősítést, ha például a versenyen nincs elegendő versenybíró, egészségügyi személyzet, vagy a versenypálya nem megfelelően lett kijelölve. Amennyiben a technikai felügyelő a szabálysértés ellenére nem vonja vissza a verseny minősítését vagy valamely minősítést jogtalanul vont vissza, a Versenybizottságnak öt napon belül joga van a technikai felügyelő döntését megváltoztatni.

8.      A technikai felügyelőnek – a kiadott minta szerinti formában – technikai felügyelői jegyzőkönyvet kell készítenie a versenyről, amelyet az azon megadott címre valamint a szervezőbizottság elnökének nyolc napon belül kell eljuttatni. Amennyiben ezt a elmulasztja, a következő évben nem kaphat technikai felügyelői minősítést.

9.      A technikai felügyelő köteles az MTSZ által biztosított technikai felügyelői ruházatot egyéb ruházatának külső felén viselni és jól látható módon igazolványát kitűzni.

10.  a) Az MTSZ köteles a technikai felügyelő működési és utazási költségeit a versenyt követő nyolc napon belül megtéríteni.

11.  b) A technikai felügyelő működési költsége megegyezik a vezető versenybíróéval.

12.  c) A verseny előtt pályabejáráson részt vevő technikai felügyelő számára az adott nap(ok)ra legalább három órás működési költséget és az ezzel kapcsolatos utazási költségét is meg kell téríteni.

13.  d) A technikai felügyelő utazási költségeként legalább teljes árú 2. osztályú vasúti vagy autóbusz retúr menetjegy árát vagy a gépkocsi üzemanyagköltségét kell megtéríteni.

14.  e) A technikai felügyelő szállásköltségét a szervezőbizottság fedezi.

15.  A technikai felügyelőt a Versenybizottság a vezető versenybíró feladatainak ellátásával is megbízhatja, annak jogainak megadásával együtt.

Az úszópálya vízhőmérsékletének és a víz áramlási sebességének mérése
50. §

  1. A mérések végrehajtása a technikai felügyelő feladata, amit az adott futam rajtja előtt 60 ± 15 perccel kell elvégezni.
  2. a) A vízhőmérsékletet a versenypálya öt különböző helyén kell megmérni (köztük a part(ok)tól legtávolabb eső ponton is) a vízfelszín alatt 60 centiméterrel. A vízhőmérsékletet a legalacsonyabb és a legmagasabb mért értéket figyelmen kívül hagyva a középső három eredmény számtani átlagából kell kiszámítani.

b) A vízhőmérséklet méréséhez használt hőmérőnek legalább ± 0,1 ° C-os pontosságúnak kell lennie, típusát és gyári számát a technikai felügyelői jegyzőkönyvbe be kell írni.

  1. A víz áramlási sebességének mérését az úszópálya azon pontján kell elvégezni, ahol az áramlás sebessége a legnagyobb. 

Az áramlási sebességet legegyszerűbben két, egymástól meghatározott távolságra az áramlás irányával párhuzamosan rögzített pontok között lehet elvégezni úgy, hogy a víz felszínére az egyik ponthoz elhelyezett hungarocell darabkának mennyi időre van szüksége a távolság megtételére.
 

  Versenybírók díjazása

51. §

1.      A szervezőbizottság köteles a versenybírók működési, utazási és szállásköltségeit a verseny napján megtéríteni.

2.      A versenybírók működési költségét az MTSZ évenként határozza meg.

3.      A versenybírók utazási költségeként legalább teljes árú 2. osztályú vasúti vagy autóbusz retúr menetjegy árát vagy a gépkocsi üzemanyagköltségét kell megtéríteni.

 

 

Vissza

Tovább

 

Vissza a tartalomjegyzékre

 

Vissza a főoldalra