A Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének 16 egyesületéből 183 versenyző alkotta magyar csapat a nehezen túlszárnyalhatónak hitt 2005-ös Stockholmi eredményeket (57 érem) messze felülmúlta. 

Az eredményhirdetések során 29 arany-, 25 ezüst- és 26 bronzérmet akasztottak magyar versenyző nyakába. Ismét magyar európacsúcsot ünnepelhetett a kranji közönség. Emellett 21 negyedik-, 17 ötödik-, 22 hatodik-, 18 hetedik- és 19 nyolcadik helyezést szereztek versenyzőink. A csapat legeredményesebb versenyzői Puskás Pál (Debreceni Szenior UK) 4 egyéni aranyéremmel és Csaba Gábor (Újbuda Szenior SC) 2 egyéni és 3 váltó aranyéremmel.

Gratulálunk!

„A decemberi Budapesti verseny technikai okok miatt elmarad!”

 

 

2007. évi versenykiírások és eredmények

 

Verseny kiírások

Eredmények

Fényképek

Nemzetközi „öttusa úszóverseny”

Kijev, Ukrajna, 2007. november 24.

 

 

 

 

 

V. Hódmezővásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny

Hódmezővásárhely, 2007. november 3-4.

Eredmények

 

 

 

 

Luxembourg Masters Open

19-21. October 2007.

Eredmények

 

 

 

 

IV. Országos Összetett Senior Sprint Úszóverseny

Székesfehérvár, 2007. október 06.

 

Nevezés/entry

Eredmények

 

 

 

 

Rajtlista

Eredmények

Magyar eredmények

 

 

 

 

XXXVII. Országos Szenior Úszóbajnokság

Dr. Regele Károly emlékverseny

Gyula, 2007. augusztus 9-11.

Szállás és étkezés

 

37th HUNGARIAN MASTERS OPEN SWIMMING NATIONAL CHAMPIONSHIP

9-11TH august 2007

GYULA, HUNGARY

 

Nevezési lap/entry

Eredmények

Pontverseny

Gyula, 2007. augusztus 09.

Gyula, 2007. augusztus 10.

Gyula, 2007. augusztus 11.

 

 

 

Balatoni úszó ünnep

Balatonfűzfő, 2007. július 14-15.


Nevezési lap/Entry

 

BALATON SWIMMER HOLIDAY

BALATONFŰZFŐ, 14-15. JULY 2007.

 

SCHWIMMFEST AM BALATON

BALATONFŰZFŐ, 14-15. Juli 2007.

Eredmények

 

 

 

 

Úszónapok Kecskeméten

2007. június 30-július 01.

Eredmények

 

 

 

 

Ladóczki János Emlékverseny

Szabadka, 2007. június 23-24.

Nevezés

 

 

 

 

 

XII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

Szentes, 2007. június 2-3.

 

SWIMMING COMPETITION

SZENTES, 02 - 03. JUN 2007.

IN GROVE SWIMMING POOL

 

AUSSCHREIBUNG

FÜR DIE 12. INTERNATIONALEN SENIOREN SCHWIMMWETTKÄMPFE

04-03. JUN 2007

IM FREIBAD DER STADT SZENTES

Eredmények

Szentes, 2007. június 2-3.

 

 

 

1. Firenze International Masters Meet

26-27 may 2007.

 

 

 

 

 

IV. Csongrádi Országos Senior Úszóverseny

Csongrád, 2007. május 12-13.

 

IV. Csongrádi Országos Senior Úszóverseny

Gyémánt Imre emlékszám

2007. május 13-án, vasárnap

Eredmények

 

 

 

 

Nyílt Nemzeti Bajnokság

Eindhoven (Hollandia), 2007. április 20-22.

 Eredmények

Éremtábla

 

 

 

 

2. International Masters Swimming Championship

Kranj (Slovenia), 21. april 2007.

Eredmények

 

 

 

 

Icelandic Masters Open Championship

20.-21. April

 

 

 

 

 

VIII. KETSKÉS K. ENDRE ÚSZÓVERSENY

Kaposvár, 2007. április 14-15.

 Eredmények

Összesítés

 

 

 

 

Nemzetközi Szlovák szenior bajnokság-2007

7. Samuelis Ferenc emlékverseny

2007. március 31-április 01.

Nemzetközi Szlovák szenior bajnokság

7. Samuelis Ferenc emlékverseny

2007. március 31-április 01. 

 

 

 

 

X. Országos Senior Úszóverseny

Gáspár Ervin Emlékverseny

Békéscsaba, 2007. március 16-17.

X. Országos Senior Úszóverseny Gáspár Ervin Emlékverseny Békéscsaba, 2007. március 16-17.

X. Országos Senior Úszóverseny

Gáspár Ervin Emlékverseny

Békéscsaba, 2007. március 16-17. 

 

 

 

VIII. Pedagógus verseny

Szentes, 2007. március 11.

VIII. Pedagógus verseny eredményei

Szentes, 2007. március 11.

 Fényképek

 

 

 

V. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓVERSENY

Nyíregyháza, 2007. február 17-18.

V. Országos Szenior Úszóverseny

Nyíregyháza, 2007. február 17-18. 

 

 

 

 

Idénynyitó szenior úszóverseny

Debrecen, 2007. január 20-21.

Idénynyitó szenior úszóverseny

Debrecen, 2007. január 20-21.

 

 

Tisztelt látogató!

A Magyar Sport Közhasznú Egyesület csak azokat az adatokat tudja közzé tenni, melyeket a szövetség, egyesületek, magánszemélyek elektronikus úton eljuttatnak hozzánk.

 

 

Vissza a Magyar Sportra

 

A Magyar Sport Közhasznú Egyesület Jogi közleménye