Az úszásban az a jó…

 

 

Az úszásban az a jó, hogy korosztálytól függetlenül űzhető.

Az úszásban az is jó, hogy aki egyszer megtanult, az sohasem felejti el.

Az úszásban ugyancsak nagyszerű, hogy az egyik legeredményesebb magyar sportág, sok-sok világklasszissal, példaképpel: Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes, Rózsa Norbert, Szabó Joe, Czene Attila, hogy csak néhányat említsünk a számtalanból.

Az úszásban az is remek, hogy bárhol képes „kitermelni” csillagokat. Hogy ne is menjünk messzire: megyénkből való az úszópápa, Széchy Tamás, az olimpiai hatodik Nagy Sándor, de még az Európa-bajnoki bronzérmes, rövidpályás Világkupa-győztes Szabados Béla is (aki ráadásul békéscsabai!).

Az úszásban az is óriási, hogy mindenütt űzhető, ahol csak megfelelő a vízfelület: folyóban, tóban, holtágban, medencében…

Az úszásban az egyik legjobb, hogy a leggyorsabbak, legkitartóbbak éppúgy győztesek, mint akik „csak” a jó erőnlétükért, egészségükért sportolnak.

Az úszásban mindezeken túl az is nagyszerű, hogy a verseny győzteseit nem csak úgy „választják”, nem is a szimpátia szerint, hanem kizárólag a valós produktum alapján díjazzák.

Az is fantasztikus az úszásban, hogy olyan nagy hagyománnyal bíró sporteseményt, mint például a most megrendezendő Viharsarok Kupát immár huszonkilencedik alkalommal bonyolíthatják le Békéscsabán.

S ha már itt tartunk: a Viharsarok Kupában az a jó, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb úszónak jó része (Darnyitól Güttleren, Czenén át, Risztov Éváig Zubor Attiláig) elindult ezen a viadalon. Volt, aki már világsztárként, olimpiai bajnokként szelte a csabai habokat, s volt, akiből később lett az úszósport csillaga.

A Viharsarok Kupában különben évről évre az a legjobb, hogy magáról az úszásról szól.

Az úszás pedig valami egészen jó dolog!

Ahogyan erről fentebb már volt is szó…

 

Szigeti Csaba

sportcsoport-vezető